Kategóriák

Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) és GDPR

1. Preambulum
Tájékoztatjuk, hogy amennyiben Ön a honlapon keresztül rendel meg tőlünk termékeket, úgy a közöttünk létrejövő szerződés tartalmát – a vonatkozó kötelező érvényű jogszabályok rendelkezései mellett – a jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) határozzák meg.
Ennek megfelelően tartalmazza a jelen ÁSZF az Önt és a Lenka Schmidtová egyéni vállalkozót illető jogokat és kötelezettségeket, a szerződés létrejöttének feltételeit, a teljesítési határidőket, a szállítási és fizetési feltételeket, a felelősségi szabályokat, valamint az elállási jog gyakorlásának feltételeit. Jelen ÁSZF mellékletét képezik a honlapon külön elérhető tájékoztatások.
Kérjük, hogy megrendelése véglegesítése előtt figyelmesen olvassa el a jelen dokumentumot, mert megrendelése véglegesítésével Ön elfogadja a jelen ÁSZF tartalmát!
Ha a jelen Általános Szerződési Feltételekkel, a honlap használatával, az egyes termékekkel, a vásárlás menetével kapcsolatban kérdése merült fel, vagy amennyiben egyedi igényét szeretné velünk megbeszélni, úgy kérjük, vegye fel munkatársunkkal a kapcsolatot a megadott elérhetőségeken!

2. Bemutatkozó adatok, fogalmak, értelmező rendelkezések

Szolgáltató/Eladó/Vállalkozás adatai
Név: Lenka Schmidtová
Székhely: Malkovského 586, 199 00 Praha 18 - Letňany, Csehország
Levelezési cím: Dyjská 845/4, 196 00  Praha 96 - Čakovice, Csehország
Nyilvántartásba vevő bíróság: OR Městského soudu v Praze, oddíl C
Vállakozói engedély sz.: 01817922
Adószám: CZ8455038581- ÁFA fizető
Képviselő: Lenka Schmidtová
E-mail: info@naau.hu
Honlap: www.naau.hu
Tárhelyszolgáltató adatai
Név: TELE3 s.r.o.
Cím: Vinohradská 184, 130 52  Praha 3
Elérhetőség: info@tele3.cz

Felek: Eladó és Vevő együttesen
Fogyasztó: a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy
Fogyasztói szerződés: olyan szerződés, melynek egyik alanya fogyasztónak minősül
Honlap: a www.naau.hu weboldal, amely távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköznek minősül
Szerződés: Eladó és Vevő között a Honlap és elektronikus levelezés igénybevételével létrejövő adásvételi szerződés
Távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz: olyan eszköz, amely alkalmas a felek távollétében – szerződés megkötése érdekében – szerződési nyilatkozat megtételére. Ilyen eszköz különösen a címzett vagy a címzés nélküli nyomtatvány, a szabványlevél, a sajtótermékben közzétett hirdetés megrendelőlappal, a katalógus, a telefon, a telefax és az internetes hozzáférést biztosító eszköz
Távollévők között kötött szerződés: olyan fogyasztói szerződés, amelyet a szerződés szerinti termék vagy szolgáltatás nyújtására szervezett távértékesítési rendszer keretében a felek egyidejű fizikai jelenléte nélkül úgy kötnek meg, hogy a szerződés megkötése érdekében a szerződő felek kizárólag távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszközt alkalmaznak
Termék: a Honlap kínálatában szereplő, a Honlapon forgalomba hozott és értékesítésre szánt minden birtokba vehető forgalomképes ingó dolog, mely a Szerződés tárgyát képezi
Vállalkozás: a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében eljáró személy
Vevő/Öna Honlapon keresztül vételi ajánlatot tevő szerződést kötő személy
A fogyasztó és a vállalkozás között kötött szerződések esetén (a továbbiakban: fogyasztói szerződés)jótállás: a Polgári Törvénykönyv szerinti, valamint külön jogszabályban a fogyasztói szerződésekre meghatározott kötelező jótállás
Vonatkozó jogszabályok
A Szerződésre különösen az alábbi jogszabályok vonatkoznak:
1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről;
2001. évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről;
2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (PTK);
151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról;
45/2014 (II.26) kormányrendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól;
19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól

 

3. Az ÁSZF hatálya, az ÁSZF megváltoztatása

Az Ön és az Eladó között létrejött szerződésre a kötelezően alkalmazandó jogszabályok mellett a jelen ÁSZF vonatkozik. A jelen ÁSZF rendelkezéseit az Eladó a vonatkozó jogszabályok keretei között jogosult megváltoztatni. Kérjük, hogy az ÁSZF rendelkezéseit minden vásárlás előtt szíveskedjen elolvasni! Az ÁSZF esetleges módosítása a honlapon történő megjelenéstől érvényes. Az esetleges változtatások a már addig létrejött szerződéseket (visszaigazolt megrendeléseket) nem érintik.

3.1. Az ÁSZF elfogadása

Ön a megrendelése véglegesítése előtt köteles megismerni a jelen ÁSZF rendelkezéseit. A www.naau.hu honlapon keresztül történő vásárlással Ön elfogadja a jelen ÁSZF rendelkezéseit, és az ÁSZF maradéktalanul az Ön és az Eladó között létrejövő szerződés részét képezi.

3.2. A szerződés nyelve

A jelen ÁSZF hatálya alá tartozó szerződések nyelve a magyar nyelv.

3.3. Tájékoztatás a szerződés formájáról

A jelen ÁSZF hatálya alá tartozó szerződések nem minősülnek írásba foglalt szerződéseknek, azokat az Eladó nem iktatja. Javasoljuk, hogy a vásárlást igazoló adatokat Ön őrizze meg a későbbi esetleges igényérvényesítése céljából.

3.4  Árak

Az árak forintban értendők, tartalmazzák a27%-os ÁFÁ-t. Az árak tájékoztató jellegűek, az árváltozás jogát fenntartjuk.

 

4. További fogyasztói tájékoztató

Ön fogyasztónak minősül, amennyiben magánszemélyként (természetes személyként) a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljárva vásárol az Eladótól. A fogyasztót megillető jogokra vonatkozó tájékoztatót erre a linkre kattintva érheti el.

 

5. Panaszkezelés, jogérvényesítési lehetőségek

5.1.  Panaszügyintézés

A fogyasztó a termékkel vagy az Eladó tevékenységével kapcsolatos fogyasztói kifogásait az alábbi elérhetőségeken terjesztheti elő. e-mail: info@naau.hu

Az Eladónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. Ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz kivizsgálása nem lehetséges, akkor az Eladó a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, és annak egy másolati példányát a fogyasztónak átadja vagy megküldi email-ben.

5.2. Egyéb jogérvényesítési lehetőségek

Amennyiben az Eladó és a fogyasztó között esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita a tárgyalások során nem rendeződik, az alábbi jogérvényesítési lehetőségek állnak nyitva a fogyasztó számára:

  • Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságoknál. Amennyiben a fogyasztó fogyasztói jogainak megsértését észleli, jogosult panasszal fordulni a lakóhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz. A panasz elbírálását követően a hatóság dönt a fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatásáról.
  • Békélteto testület. A termékek minőségével, biztonságosságával és a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, valamint a szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos fogyasztói jogvita bíróságon kívüli, békés rendezése céljából a fogyasztó eljárást kezdeményezhet a lakóhelye szerint illetékes szakmai kamara mellett működő békéltető testületnél.

A Budapesti Békéltető Testület elérhetőségei:
Címe: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99.
Telefonszáma: 06-1-488-2131
Fax száma: 06-1-488-2186
E-mail cím: bekelteto.testulet@bkik.hu

Bírósági eljárásÜgyfél jogosult a fogyasztói jogvitából származó követelésének bíróság elotti érvényesítésére polgári eljárás keretében a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény rendelkezései szerint.

A fogyasztóvédelmi közigazgatási hatósági ügyekben első fokon megyei illetékességgel a fővárosi és megyei kormányhivatalok fogyasztóvédelmi felügyelőségei, másodfokon országos illetékességgel a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság jár el. Az illetékességet megalapozza a fogyasztó lakóhelye, a vállalkozás székhelye, telephelye, valamint a jogsértés elkövetésének helye is. A kérelem bármely illetékes felügyelőségnél benyújtható.

 

6. Adatvédelem

Adatkezelési tájékoztatónkat erre a linkre kattintva érheti el.

 

7. Szerzői jogok

A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (továbbiakban: Szjt.) 1. § (1) bekezdése értelmében a weboldal szerzői műnek minősül, így annak minden része szerzői jogi védelem alatt áll. Az Szjt. 16. § (1) bekezdése alapján tilos a weboldalon található grafikai és szoftveres megoldások, számítógépi programalkotások engedély nélküli felhasználása, illetve bármely olyan alkalmazás használata, amellyel a weboldal, vagy annak bármely része módosítható. A weboldalról és annak adatbázisából bármilyen anyagot átvenni az oldal üzemeltetőjének. írásos hozzájárulás esetén is csak a weboldalra való hivatkozással, forrás feltüntetésével lehet.

A Honlap egésze, annak grafikus elemei, szövege és technikai megoldásai, és a Szolgáltatás elemei szerzői jogi védelem vagy más szellemi alkotáshoz fűződő jog (így különösen védjegyoltalom) alatt állnak. Szolgáltató a szerzői jogi jogosultja vagy a feljogosított felhasználója a Honlapon, valamint a Honlapon keresztül elérhető szolgáltatások nyújtása során megjelenített valamennyi tartalomnak: bármely szerzői műnek, illetve más szellemi alkotásnak (ideértve többek közt valamennyi grafikát és egyéb anyagokat, a Honlap felületének elrendezését, szerkesztését, a használt szoftveres és egyéb megoldásokat, ötletet, megvalósítást). A Honlap tartalmának valamint egyes részeinek fizikai vagy más adathordozóra mentése vagy kinyomtatása magáncélú felhasználás céljából vagy a Szolgáltató előzetes írásbeli hozzájárulása esetén engedélyezett. A magáncélú felhasználáson túli felhasználás – például adatbázisban történő tárolás, továbbadás, közzé- vagy letölthetővé tétel, kereskedelmi forgalomba hozatal – kizárólag a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A jelen ÁSZF-ben kifejezetten meghatározott jogokon túlmenően a regisztráció, a Honlap használata, illetve az ÁSZF egyetlen rendelkezése sem biztosít jogot Vevőnek a Honlapon szereplő bármely kereskedelmi névnek vagy védjegynek bármely használatára, hasznosítására. A Honlap rendeltetésszerű használatával járó megjelenítésen, az ehhez szükséges ideiglenes többszörözésen és a magáncélú másolatkészítésen túl e szellemi alkotások a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélye nélkül semmilyen egyéb formában nem használhatók fel vagy hasznosíthatók. A Szolgáltató fenntartja minden jogát szolgáltatásának minden elemére, különös tekintettel a www.naau.hu domainnevére, az ehhez tartozó aldomainekre, a Szolgáltató által foglalt minden más domainnévre, annak aloldalakra, valamint az internetes reklámfelületeire. Tilos minden olyan tevékenység, amely a Szolgáltató adatbázisának kilistázására, rendszerezésére, archiválására, feltörésére (hack), forráskódjainak visszafejtésére irányul, kivéve, ha erre a Szolgáltató külön engedélyt ad. Külön megállapodás, vagy az erre a célra szolgáló szolgáltatás igénybevétele nélkül tilos a Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott felület, illetve keresőmotorok megkerülésével a Szolgáltató adatbázisát módosítani, lemásolni, abban új adatokat elhelyezni, vagy meglévő adatokat felülírni. A Szolgáltatás igénybevételével Vevő elfogadja, hogy a Szolgáltató a Szolgáltatás igénybevétele során a Vevő által feltöltött adatokat a vonatkozó Adatvédelmi Tájékoztató keretei között bármikor és bárhol, korlátozás és külön díj fizetése nélkül felhasználhatja.

 

8. Egyéb

Ha az ÁSZF valamely pontja jogilag hiányos vagy hatálytalan, attól még a szerződés további pontjai érvényben maradnak és a hatálytalan vagy hibás rész helyett az alkalmazandó rendelkezései érvényesek.

Az Eladónak nincs a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény szerinti magatartási kódexe.

 

9. A digitális adattartalom működése, műszaki védelmi intézkedések

A weboldalon megjelenő adatokat szolgáltató szerverek elérhetősége évi 99,9% feletti. Az adattatalmat RAID technológiával több merevlemezen tároljuk a szervereken. Ha bármelyik merevlemez megsérül, a rendszer működőképes marad a megmaradt merevlemezekkel is. Rendszeresen mentés készül a teljes adattartalomról, így probléma esetén az eredeti adattartalom visszaállítható.

 

10. A digitális adattartalom hardverrel és szoftverrel való együttműködési képessége

A weboldalon  megjelenő adatokat MSSQL és MySQL adatbázisban tároljuk. Az érzékeny adatok megfelelő erősségű titkosítással vannak tárolva, kódolásukhoz processzorba épített hardveres támogatást használunk.

 

11. Tájékoztató a honlap használatáról

11.1. A termékek lényeges tulajdonságaira vonatkozó tájékoztatás

A honlapon a megvásárolható termékek lényeges tulajdonságairól az egyes termékeknél szereplő leírásokban adunk tájékoztatást. A termékoldalon található adatok tájékoztató jellegűek! A képek esetenként illusztrációk, a színek nem mindig felelnek meg a valóságnak!

11.2. Az adatbeviteli hibák javítása - Felelősség a megadott adatok valóságáért

Önnek a megrendelés során a megrendelés véglegesítése előtt lehetősége van az Ön által bevitt adatok módosítására. Felhívjuk a figyelmét, hogy az Ön felelőssége, hogy az Ön által megadott adatok pontosan kerüljenek bevitelre, hiszen az Ön által megadott adatok alapján kerül számlázára, illetve szállításra a termék. Ön a megrendelésével tudomásul veszi, hogy az Eladó jogosult az Ön hibás adatbeviteléből, a pontatlanul megadott adatokból eredő minden kárát és költségét Önre hárítani. Az Eladó a pontatlan adatbevitel alapján történő teljesítésért felelősségét kizárja. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a rosszul megadott e-mail cím vagy a postafiókhoz tartozó tárhely telítettsége a visszaigazolás kézbesítésének hiányát eredményezheti és meggátolhatja a szerződés létrejöttét.

11.3. Eljárás hibás ár esetén

Előfordulhat, hogy hibás ár szerepel a honlapon. Hibás árnak minősül különösen a termék közismert, a piacon elérhető, általánosan elfogadott vagy becsült árától jelentősen eltérő, esetleg rendszerhiba vagy elgépelés miatt megjelenő hibás ár. Hibás ár esetén a megrendelést (az Ön ajánlatát) a hibás áron nem áll módunkban elfogadni, és nem vagyunk kötelesek a terméket hibás áron értékesíteni. Hibás áron történő ajánlattétel esetén nem jön létre szerződés közöttünk. Amennyiben Ön hibás áron tesz ajánlatot, a rendszer azt automatikusan visszaigazolja, ez azonban nem minősül az ajánlat elfogadásának a részünkről. Hibás áron történő Ön általi ajánlattétel (megrendelés) esetén az ajánlattétel Eladó munkatársa által küldött elektronikus – nem automata - visszaigazolás során az Eladó munkatársa felhívja az Ön figyelmét a helyes árra, és felajánlhatja a helyes áron történő szerződéskötést. Ön a hibás ár helyett az Eladó által közölt helyes áron nem köteles ajánlatot tenni, és szerződést kötni. Ez esetben nem jön létre szerződés a felek között.

 

12. A megrendelés menete

A honlap használatához, illetve a vásárláshoz Önnek nem kell regisztrálnia.

A honlapon közölt információk nem minősülnek az Eladó részéről szerződés megkötésére vonatkozó ajánlatnak. A jelen ÁSZF hatálya alá tartozó megrendelések esetén Ön minősül ajánlattevőnek, és a szerződés az Ön által a honlapon keresztül tett ajánlatnak az Eladó által történő elfogadásával jön létre a jelen ÁSZF rendelkezései szerint.

12.1. A termék kiválasztása

A honlapon szereplő termékkategóriákra kattintva választhatja ki a kívánt termékcsaládot, és ezen belül az egyes termékeket. Az egyes termékek mellett találja a termék fotóját, méretét, árát. Önnek vásárlás esetén a honlapon szereplő árat kell megfizetnie. A termékeket illusztrált fényképpel jelöltük. A fényképeken látható esetleges kiegészítők, dekorációs elemek nem részei a terméknek, kivéve ha az a termékleírásban külön kiemelésre kerül. Felhívjuk figyelmét, hogy az esetleges elírásokért, téves adatokért felelősséget nem vállalunk! Ön a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen a termék mellett található gombra kattintva állíthatja be a megrendelni kívánt termék darabszámát. Ha Ön kiválasztotta a megrendelni kívánt termék mennyiségét, akkor a képernyő alsó részén tudja megtekinteni a kosárba helyezett termékek listáját. Ezen a felületen Ön még bármikor módosítani tudja kosarának tartalmát, hiszen lehetősége van arra, hogy töröljön terméket kosarából, illetve a termék mennyiségén (darabszámán) is változtatni tud.

12.2. A kosár megtekintése

A honlap használata során Ön a honlap alján bármikor ellenőrizheti a kosár tartalmát. Itt lehetősége van a kiválasztott termékeket eltávolítani a kosárból, illetve a termék darabszámát megváltoztatni.

12.3. Vásárlói adatok megadása

A megrendeléshez Önnek csupán a nevét, címét, e-mail címét és telefonszámát kell megadnia. A„Megjegyzés”szövegdobozban Ön tetszőlegesen adhat meg további információt.

 

13. A rendelés véglegesítése (ajánlattétel)

Amennyiben Ön meggyőződött arról, hogy a kosár tartalma megfelel az Ön által megrendelni kívánt termékeknek, valamint az Ön adatai helyesen szerepelnek, úgy a „Megrendelem!” gombra kattintva zárhatja le megrendelését (teheti meg ajánlatát). Ön a „Megrendelem!” gomb megnyomásával kifejezetten tudomásul veszi, hogy ajánlatát megtettnek kell tekinteni, és nyilatkozata – az Eladó jelen ÁSZF szerinti visszaigazolása esetén - fizetési kötelezettséget von maga után.

 

14. A rendelés feldolgozása, a szerződés létrejötte

A Vevő által elküldött ajánlat megérkezését a Szolgáltató késedelem nélkül, automatikus visszaigazoló e-mail útján 48 órán belül visszaigazolja a Vevő részére, mely visszaigazoló e-mail tartalmazza a rendelés számát, a rendelés dátumát a megrendelt termékek felsorolását, mennyiségét, a termék árát, szállítási költséget és a fizetendő végösszeget. Ha Vevő rendelését már elküldte a Szolgáltató részére és hibát vesz észre a visszaigazoló e-mailben szereplő adatok tekintetében, azt 1 napon belül jeleznie kell a Szolgáltató felé, a nem kívánt rendelések teljesítésének elkerülése érdekében.

Vevő mentesül az ajánlati kötöttség alól, ha késedelem nélkül (48 órán belül) nem kapja meg Szolgáltatótól az elküldött rendelésére vonatkozó visszaigazoló e-mailt.

E visszaigazoló e-mail Szolgáltató részéről a Vevő által tett ajánlat elfogadásának minősül, mellyel érvényes szerződés jön létre Szolgáltató és Vevő között.

A megrendelés elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, amelyre a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvényben foglaltak irányadóak. A szerződés a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet hatálya alá tartozik, és szem előtt tartja a fogyasztók jogairól szóló Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU irányelvének rendelkezéseit.

 

15. A fizetés módja, feltételei

15.1. Az Ön fizetési kötelezettségeinek összessége

A visszaigazoló e-mail minden Önt terhelő fizetendő költséget tartalmaz.

15.2. Fizetési módok

15.2.1. Utánvét

Ön választhatja azt, hogy a megrendelt termék futár általi kézbesítése során, az áru átvételével egyidejűleg, személyesen a futárnak fizeti ki készpénzben a termék végösszegét és a szállítási díjat.

15.2.2. Előre utalás, számlaszám

Ön a termék árát a következő bankszámlára előre is utalhatja az alábbi bankszámlaszámra

 

16. A megrendelt termék átvétele

16.1. Házhoz szállítás, szállítási költségek.

A termék kiszállításának költsége a megrendeléskor feltüntetésre kerül. A Honlapon leadott rendelések kiszállítása a GLS futárszolgálattal történik az online rendelés során a Vevő által megadott címre. A futárszolgálat hétfőtől-péntekig, 08:00-17:00 óra között kézbesíti a megrendeléseket. Amennyiben Vevő ebben időszakban nem tartózkodik a megadott címen, szállítási címként célszerű olyan szállítási címet megadni, ahol a szállítási időszakban a Vevő biztosan át tudja venni a megrendelt terméket. A csomag futárnak történő átadásáról és a kiszállítás várható időpontjáról a Szolgáltató értesítést küld a Vevő részére. Amennyiben a Vevő a futárszolgálat által megjelölt időpontban nem tartózkodik a Vevő által a rendelés során megadott szállítási címen és a csomag átvétele meghiúsul, a GLS futár értesítést hagy a szállítási címen. Az értesítőn található szám segítségével a Vevőnak lehetősége van a futárszolgálatnál vagy a fent megadott telefonszámon új szállítási cím és időpont megadására illetve egyeztetésére. A futárszolgálat további 1 alkalommal kísérli meg a megrendelt termékek kiszállítását. A futárszolgálat kétszeri kézbesítést kísérel meg az online vagy a telefonos egyeztetésnek megfelelően, azonban, ha a 2. kiszállítás is sikertelen – Vevőnek felróható okból -, akkor a 2. kiszállítás költségét Vevő köteles megfizetni Szolgáltató részére.

16.2. Megengedett kézbesítési cím

A termékek kézbesítési címe kizárólag Magyarország határain belül megtalálható cím lehet. Magyarország határain kívülre történő kézbesítési igénye esetén kérjük vegye fel a kapcsolatot velünk személyes egyeztetés céljából (ez esetben a megadott szállítási díjak nem érvényesek, azok kizárólag a magyar kézbesítési cím esetén alkalmazandóak)!

16.3. Az átvételre való jogosultság vélelme

Az Eladó a termék átvételével megbízott személyt az Ön e feladatra kijelölt olyan képviselőjének tekinti, aki a termék átvételén túl, az átadás-átvétellel kapcsolatos jognyilatkozatok megtételére is jogosult.

 

17. A minőségi- és mennyiség kifogásolás rendje

Ön köteles az átadás-átvétel időpontjában az átvett termék tekintetében az átvételkor szemrevételezéssel észlelhető esetleges minőségi illetőleg mennyiségi kifogásait megtenni, továbbá az átvett terméket összevetni a számlán szereplő tételekkel és az esetleges eltéréseket közölni.

Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a csomagot kézbesítéskor a futár előtt vizsgálja meg és sérülés észlelése estén kérje jegyzőkönyv felvételét. Utólagos, jegyzőkönyv nélküli reklamációt nem áll módunkban elfogadni.

Amennyiben az átadás-átvételkor Ön nem élt kifogással, a számlán szereplő tételeket tekintendők hiánytalanul átadottnak.

Ön az átadás-átvételt követően kizárólag a szemrevételezéssel nem észlelhető hibák (rejtett hiba) miatt élhet minőségi kifogással a Termékre vonatkozó kötelező jótállási – illetőleg szavatossági időn belül.

A szállított Termék rendeltetésszerű használatát nem akadályozó, nem jelentős hiány esetén Ön nem jogosult a Termék átvételét – illetőleg ugyanezen az alapon - a Termék árának kifizetését megtagadni.

 

18. Teljesítési határidő

A megrendelésre vonatkozóan az általános teljesítési határidő a rendelés visszaigazolásától, illetve - amennyiben az Eladó él ezzel a jogával – az előlegnek az Eladó bankszámláján történt jóváírásától számított legfeljebb 30 nap. Ez a szállítási határidő tájékoztató jellegű, az ettől történő eltérést minden esetben e-mail útján jelezzük. Jelen általános szerződési feltételek elfogadásával Ön tudomásul veszi, hogy a megadott szállítási idő túllépése miatt az Eladó a kártérítési felelősségét kifejezetten kizárja.

 

19. Jogfenntartás

Előfordulhat, hogy a honlapunkon szereplő egyes termékek gyártása megszűnt. Erre tekintettel fenntartjuk a jogot a már visszaigazolt megrendelések visszautasítására részben, vagy teljes egészben. Részben történő teljesítés kizárólag az Önnel történő egyeztetést követően kerülhet sor. A termék vételárának előre történő kiegyenlítése esetén visszautalásra kerül az összeg az Ön részére 14 munkanapon belül.

 

 

Eladó:

Lenka Schmidtová
Malkovského 586
199 00 Praha 18 - Letňany
IČ: 01817922
DIČ: CZ8455038581

 

Reklamációs feltételek:

Az alábbi reklamációs feltételek betartásával meggyorsítja a reklamáció menetét:

Vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailben az info@naau.hu címen. Az e-mailben kérjük, adja meg a következő információkat, amelyek fontosak a reklamáció gyors feldolgozásához:

  • Rendelési szám
  • A reklamált termék neve
  • Hiba - kérjük, minél pontosabban adja meg a hibát. Nem elég egyszerűen kijelenteni, hogy "nem működik".

Az e-mail megérkezte után a reklamáció feldolgozásra kerül, melyről e-mailben értesítjük Önt. A reklamáció feldolgozása akár 30 napot is igénybe vehet, de természetesen sokkal gyorsabban megpróbáljuk feldolgozni.

Szállítási cím:
Peter Schmidt
Dyjská 845/4
196 00 Praha 96 - Čakovice
Česká republika

 

Termék visszaküldése:

Túl sokat vásárolt, vagy a szín nem megfelelő? Visszatérítési garanciaprogramunknak köszönhetően a szállítmányt 14 napon belül, kézbesítéstől számítva, visszaküldheti. Akár eláll a vásárlástól, akár a megrendelésének csak egy részét küldi vissza.

Az alábbi reklamációs feltételek betartásával meggyorsítja a reklamáció menetét:

Vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailben az info@naau.hu címen a vásárlástól avló elállás szándékával. Ha az áru visszaküldésének az oka funkcionális hiba vagy a termék sérülése, kérjük, jelezze azt az e-mailben.

Kérjük, adja meg rendelési számát az e-mailben - ideális a visszaigazoló email elküldése, valamint a visszatérítéshez szükséges számlaszámot.

Az e-mail kézhezvétele után feldolgozzuk kérését, és e-mailben visszaigazoljuk a kézbesítési címmel együtt. A kérelmet az e-mail megérkezte után 24 órán belül dolgozzuk fel.

Kérjük, nyomtassa ki ezt az emailt és helyezze a csomagba, mielőtt elküldi. Kérjük, csomagolja az árut megfelelően, hogy a szállítás közben ne sérüljön meg.

Szállítási cím:
Peter Schmidt
Dyjská 845/4
196 00 Praha 96 - Čakovice
Česká republika

 

 

GDPR - Adatvédelmi És Adatkezelési Tájékoztató

1. A Szabályzat célja

1.1. A jelen Szabályzat célja, hogy rögzítse a NAAU.HU (a továbbiakban: Szolgáltató) által alkalmazott adatvédelmi és adatkezelési elveket és szabályokat, valamint a Szolgáltató adatvédelmi és adatkezelési politikáját.

1.2. A Szolgáltató a https://www.naau.hu weboldal (továbbiakban: Honlap) működtetése során a Honlapon Termékeket megrendelők (a továbbiakban együttesen: Felhasználók) adatait kezeli.

1.3. A Honlapon szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenységi körében eljáró jogi személyek képviselői és egyéni vállalkozók regisztrálhatnak (továbbiakban együtt: vállalkozások), tekintettel arra, hogy Szolgáltató a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (továbbiakban: Fgytv.) 2. § a) pontja szerint fogyasztónak nem nyújt szolgáltatásokat. A vállalkozások adatai közérdekből nyilvános adatok, azonban a megrendelés során előfordulhat, hogy a regisztráló vállalkozás személyes adatokat (is) megad, ezért a Szolgáltató minden esetben meg kíván felelni a személyes adatok kezelésére vonatkozó jogszabályi előírásoknak is.

1.4. Jelen szabályzat kialakítása és alkalmazása során Szolgáltató az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.), az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (Ekertv.), valamint az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679. rendelete (továbbiakban: GDPR) szellemében és alkalmazásával, azoknak mindenben megfelelve jár el.

1.5. A Szolgáltató által nyújtott szolgáltatások vagy az ÁSZF változása esetén a változásokra vonatkozó tájékoztatást a Szolgáltató bizonyos esetekben elektronikus formában, e-mailben juttatja el a Felhasználók részére. Az ilyen értesítéseket a Szolgáltató nem használja reklámozási célra.

 

2. Adatkezelő adatai

Név: Lenka Schmidtová

Székhely: Malkovského 586, 199 00 Praha 18 - Letňany, Česká republika

Cégjegyzékszám: 01817922

Elektronikus elérhetőség: info@naau.hu

Bankszámlaszám: 10403356-86766881-53841018

 

3. Milyen adatkezelések történnek a Honlap működése során?

3.1. Megrendelés leadása

  • A megrendelés folyamata az egyes Termékekhez tartozó adatlap Felhasználó általi kitöltésével indítható meg. A folyamat részletes leírása az Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban: ÁSZF) 5. pontjában található.
  • adatkezelés célja: kapcsolatfelvétel a Felhasználóval visszaigazoló e-mail formájában
  • kezelt adatok köre: egyéni vállalkozó neve/cégnév, céges e-mail cím, Felhasználó által megadott egyéb adatok a szövegdobozba
  • adatkezelés jogalapja: a Felhasználó hozzájárulása, szerződés teljesítése
  • adatkezelés időtartama: a megrendelés leadásától számított 15 évig
  • adattárolás módja: elektronikusan
  • Tekintettel arra, hogy a Felhasználó a megrendelési adatlap kitöltése során az „Üzenet” szövegdobozba a kötelezően kezelt adatokon kívül további személyes adatokat is megadhat, az adatkezeléshez történő hozzájárulása ezen adatok kezelésére is kiterjed. Szolgáltató ilyenkor is kizárólag kapcsolatfelvétel céljából kezeli a Felhasználó által megadott adatokat.
  • A Felhasználó hozzájárulását a megrendelési adatlap felületén található, erre szolgáló üres checkbox kipipálásával teheti meg. A hozzájárulását bármikor jogosult visszavonni. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.
  • A GDPR 13. cikkének megfelelve Szolgáltató jelen szabályzat útján kifejezetten tájékoztatja Felhasználót, hogy a Honlapon történő szerződéskötésnek feltétele a jelen pontban meghatározott adatok megadása.

3.2. Megrendelés teljesítése

  • adatkezelés célja: szerződéskötést megelőző azonosítás, szerződéskötés, szerződéses jognyilatkozat megtétele
  • kezelt adatok köre: egyéni vállalkozó neve/cégnév, céges e-mail cím, Felhasználó által megadott egyéb adatok a szövegdobozban
  • adatkezelés jogalapja: szerződés teljesítése
  • adatkezelés időtartama: a cél megvalósulásáig (teljesítés)
  • adattárolás módja: elektronikusan

3.3. Számlakiállítás

  • adatkezelés célja: bizonylat (elektronikus számla) kiállítása
  • kezelt adatok köre: egyéni vállalkozó neve/cégnév, céges e-mail cím, Felhasználó által megadott egyéb adatok a szövegdobozban, Felhasználó adószáma/adóazonosító jele
  • adatkezelés jogalapja: jogszabályon alapuló kötelező adatkezelés (a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 166. § (1) bekezdése)
  • adatkezelés időtartama: a megrendelés leadásától számított 15 évig
  • adattárolás módja: elektronikusan
  • Ahogyan az ÁSZF 8. pontja rögzíti, a megrendelés teljesítését követően a Szolgáltató elektronikus számlát állít ki a Felhasználó nevére.

3.4. Számlák megőrzése

  • adatkezelés célja: bizonylat (elektronikus számla) megőrzése
  • kezelt adatok köre: egyéni vállalkozó neve/cégnév, céges e-mail cím, Felhasználó által megadott egyéb adatok a szövegdobozban, Felhasználó adószáma/adóazonosító jele
  • adatkezelés jogalapja: jogszabályon alapuló kötelező adatkezelés (a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 169. § (1) bekezdése)
  • adatkezelés időtartama: az elektronikus számla kiállításától számított 8 évig
  • adattárolás módja: elektronikusan

 

4. Hogyan kezeli a Szolgáltató az adatokat?

4.1. A Szolgáltató a neki megadott személyes adatokat – főszabály szerint – nem ellenőrzi. A megadott adatok megfelelősségéért kizárólag az azt megadó személy felel. Bármely Felhasználó e-mail címének megadásakor egyben felelősséget vállal azért, hogy a megadott e-mail címről kizárólag ő vesz igénybe szolgáltatást. E felelősségvállalásra tekintettel egy megadott e-mail címen történt belépésekkel összefüggő mindennemű felelősség kizárólag azt a Felhasználó terheli, aki az e-mail címet regisztrálta. Szolgáltató kétség esetén jogosult azonban a Felhasználónak az általa képviselt gazdasági társasághoz vagy egyéni vállalkozóhoz való kapcsolatát a gazdasági társaság közérdekből nyilvános adatként Cégjegyzékben közzétett hivatalos e-mail címe útján ellenőrizni az Általános Szerződési Feltételekben foglalt eljárásrend szerint.

 

5. Kik jogosultak megismerni a megadott adatokat?

Az adatokat elsődlegesen a Szolgáltató, valamint a Szolgáltató belső munkatársai jogosultak megismerni, azonban azokat nem teszik közzé, harmadik személyek részére nem adják át. (Ez alól kivételt képez, ha bíróság vagy hatóság határozatában kötelezi a Szolgáltatót az adat továbbítására.)

 

Hatályos: 2018. március 26.